FOTÓ

Főoldal / Szolgáltatásaink

KREATÍV ESKÜVŐI FOTÓZÁS

 

Az esküvői fotózás és videózás az egyik legnehezebb, legnagyobb szakmai felkészültséget igénylő ága a fotózásnak. Nincs lehetőség tévedésre, minden pillanatban topon kell lenni. Ezért megfelelő kihívást, örömöt és izgalmat jelent számunkra.

Az esküvő fotózás és videózás bizalmi kérdés. Kevés, ha tetszenek az esküvői munkáink. Ez csak az első lépés. Amikor esküvő fotóst vagy videóst választasz, valljuk be, elsősorban a referenciákra támaszkodva tudsz dönteni, de az, hogy mit is kapsz majd valójában, az esküvőd után derül csak ki. Itt kezdődik a bizalom, ami aztán végig kíséri a közös munkánkat a szervezéstől, a jegyes fotózáson át egészen az esküvő végéig, sőt azon túl is. Ráadásul ahhoz, hogy őszinte képek szülessenek, meg kell nyílnotok előttünk és kimutatni az érzéseiteket, ehhez is bíznotok kell bennünk. A legfontosabb számunkra az, hogy erre a bizalomra minden körülmény között rászolgáljunk. Még akkor is, ha nem fotózunk. Sokszor megesik ugyanis velünk, hogy egy esküvőn fotósból esküvőszervezővé vagy éppen öltöztetőnővé alakulunk át. Talán ezért is van, hogy mire átadjuk a képeket, megszületik egy hosszútávra szóló kapcsolat és sokszor barátokká is válunk.

A fotók teljes felbontásban JPG formában kerülnek átadásra szintén DVD lemezen. Minden fotócsomagunk tartalmaz 250 db általatok kiválasztott fényképet, mely a rendelés leadását követő héten vehetők át. Az esküvőn készült összes fénykép az eseményt követő 3-4.napon feltöltésre kerül a gocsafoto.hu weboldalra, természetesen SAJÁT felhasználó névvel és jelszóval levédett albumba. Így ti is meg tudjátok mutatni a barátoknak, rokonoknak. Ez a szolgáltatásunk teljesen ingyenes, és az esküvőt követően két hónapi tekinthetők meg a képek.

Esküvői csomagjainkról a gocsafoto@gocsafoto.hu e-mail vagy egy személyes találkozó alkalmával érdeklődhetsz. Fordulj hozzánk bizalommal.


TÍZ legfőbb érv miért érdemes bennünket választani!

    • Felkészültek és rutinosak vagyunk, több száz esküvőn jártunk már, ahol sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Ismerjük az esküvők ritmusát, a szertartások fontos mozzanatait, így mindig jó időben tudunk jó helyen lenni.
    • Főállásban foglalkozunk a fotózással, nem hobbi fotósok vagyunk.
    • Professzionális felszereléssel rendelkezünk, nem csak profinak látszó hobbi felszereléssel. A megfelelő képminőséget csak drága,nagy fényerejű optikákkal, fényképező vázzal, feldolgozó számítógépes technikával lehet készíteni, mindez rendelkezésünkre áll. Vannak tartalék eszközeink, alkalomhoz illő formaruhánk.
    • Letisztult és modern fotók készítésére törekszünk, képeink színvilága egységes.
    • Ellentétben sok szerencsét próbáló hobbi/más főfoglalkozású fotóssal, számunkra fontos az igényesség és az időtállóság, hiszen mi ebből élünk! Ezeknek a fotóknak sok tíz év múlva is meg kell állniuk a helyüket.
    • Szerződést kötünk, amiben nemcsak rögzítjük igényeiteket, de védjük érdekeiteket.
    • Az időjárás nem rizikó, mivel professzionális műteremmel rendelkezünk.
    • Saját webes felületen, felhasználói kóddal, jelszóval az esküvők és más rendezvények minden vendége megnézheti és megrendelheti az ott készült fotókat, de nem látja a világhálón boldog, boldogtalan, hiszen ez életetek legfontosabb eseménye, idegenekre nem tartozik.
    • Minden képet a megfelelő utómunka után digitálisan átadunk.
    • Folyamatosan költünk saját továbbképzésünkre és követjük a nemzetközi trendeket.
ESKÜVŐ FOTÓ csomagjaink

1. CSOMAG

    • kreatív, beállított és esemény képek készítése
    • fényképek utómunkája /retusálása, szerkesztése, színkorrekció
    • kreatív képek:
    • 1 db nagy /30cm x 30cm/ Fine Art fotókönyv metálpapírra előhívva
    • 2 db kis méretű /20cm x 20cm – a szülőknek/ melyben 60-90 db kreatív, klasszikus és érzéki kép található, és az összes kreatív kép teljes felbontásban DVD lemezen
    • esemény képek: 200 db általatok kiválasztott fénykép /10cm x 15cm méretben/ előhívása és az összes esemény kép /500-1000 db/ teljes felbontásban DVD lemezen
    • rendelkezésre állás: vendégvárástól hajnal 1-ig
    • jelszavas webgaléria /az összes kép megtekinthető saját jelszóval, egy hét elteltével a honlapunkon

2. CSOMAG

    • kreatív, beállított és esemény képek készítése
    • fényképek utómunkája /retusálása, szerkesztése, színkorrekció
    • kreatív képek:
    • 1 db nagy /30cm x 30cm/ Fine Art fotókönyv
    • 2 db kis méretű /20cm x 20cm – a szülőknek/ melyben 60-90 db kreatív, klasszikus és érzéki kép található, és az összes kreatív kép teljes felbontásban DVD lemezen
    • esemény képek: 200 db általatok kiválasztott fénykép /10cm x 15cm méretben/ előhívása és az összes esemény kép /500-1000 db/ teljes felbontásban DVD lemezen
    • rendelkezésre állás: vendégvárástól hajnal 2-ig (pénteki esküvő esetén hajnal 1-ig)
    • jelszavas webgaléria /az összes kép megtekinthető saját jelszóval, egy hét elteltével a honlapunkon/

3. CSOMAG

    • kreatív, beállított és esemény képek készítése
    • fényképek utómunkája /retusálása, szerkesztése, színkorrekció
    • kreatív képek:
    • 1 db nagy /30cm x 30cm/ Fine Art fotókönyv melyben 60-90 db kreatív, klasszikus és érzéki kép található, és az összes kreatív kép teljes felbontásban DVD lemezen
    • esemény képek: 200 db általatok kiválasztott fénykép /10cm x 15cm méretben/ előhívása és az összes esemény kép /500-1000 db/ teljes felbontásban DVD lemezen
    • rendelkezésre állás: vendégvárástól hajnal 2-ig (pénteki esküvő esetén hajnal 1-ig)
    • jelszavas webgaléria /az összes kép megtekinthető saját jelszóval, egy hét elteltével a honlapunkon/

TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK

    • Jegyes fotózás
    • Reggeli készülődés fotózása
    • Kreatív képekből slideshow internetre, Facebookra feltöltve, ez fájlban elküldve
    • Este vetítéshez projektor és nagy méretű vetítő vászon bérlése
    • Kreatív sorozat egy másik külön napon elkészítve, ilyenkor a fotózás időtartama 2 – 3 óra
    • Kreatív sorozat egy másik külön napon elkészítve, ilyenkor a fotózás időtartama 4 – 6 óra
    • Üzemanyag költség: 40 Ft/km Jászberénytől/Maglódtól

Tekintsd meg a képekből összeállított slideshow-kat, videó kippeket és a kreatív képeinket a http://www.vimeo.com/gocsafoto